- Nepomuki Szent János szobrának /a vízimolnárok védőszentjének/ méltó módon és helyen történő elhelyezése, felújítása, az evezősök sportegyesületének közreműködésével.
- Puszták emlékhelyei kialakításának folytatása az eredeti helyszíneken, vagy azok közelében.
- Miután a lapidárium nyertes, de megvalósítási határidőhöz kötött pályázatát 2012-ben anyagi okokból történően kénytelenek voltunk visszamondani, legalább a víztorony felújítását lenne célszerű az eredeti állapotnak megfelelően rendezni úgy, hogy közben változatlanul fenntartjuk Adony régmúlt történetének bemutatását szolgáló lapidárium létesítésének határozott szándékát.
- A leányhalála emlék kereszt felújítása, környezetének, hozzáférhetőségének rendezése.
- Javasoljuk a jubileumi park és a Koller tér világításának megoldását, és támogatjuk az Adonyiak Baráti Körével együttműködve pihenőpadok elhelyezését.
- A település köszöntő táblák gondozásának, virágosításának megszervezése és folyamatos gondozása.
- Adonyi Füzetek sorozat folytatása (Adony kultúrtörténete).„Ki Kicsoda Adonyban?” Adony híres szülötteiről és/vagy lakóiról szóló füzet szerkesztése kiadása.
- Szeretnénk, ha a már meglévő önkormányzati tervnek megfelelően megoldódna a kastélypark fejlesztése, beleértve a tó és a sétautak kialakítását, továbbá támogatjuk az Adonyiak Baráti Körének javaslatára létesítendő pihenő padok és évelő növények, egynyári virágok elhelyezését.
- Szeretnénk, ha megvalósulna a Duna part, a kialakított kis Dunai strand folyamatos gondozása /kis és nagy Duna/ egyre gyakrabban látogatott területeinek rendezése. A nagy-sziget egy részének kialakítása jóléti erdő mintájára /a Vadex Zrt vel együttműködve/.
- Azon egyesületek, civil szervezetek és művészeti csoportok támogatása, kik nem jogosultak az SZJA 1%-ának gyűjtésére.
- Hitéleti tevékenységek és az egyházi rendezvények támogatása.
- Javasoljuk a Zichy sírhely és környékének rendezését, amennyiben ezt a család leszármazottjai anyagilag is támogatják.
- Lehetőségeink szerint segítséget aduk a művelődési ház terveiben korábban megkezdett Zichy emlékhely kialakításához.
- Célunk az elkövetkezendőkben az autópálya lejáróira,-körforgóira- tervezett műalkotások megvalósítása.
- Célunk II. Lajos királyunk emlékhelyének kialakítása, aki az országba betört török hadak ellen mohács felé indulva és Adonynál megállva innen írta nevezetes és eredménytelen segítség kérő levelét Európa uralkodóihoz.
- A temető előtt állt és a háború után eltűnt, megsemmisült Szent Vendel szobor /a vándorok védőszentje/ elkészíttetése és a városba bevezető utak valamelyikén történő felállítása.
- A temetői belső úton néhány pihenő pad elhelyezése az Adonyiak Baráti Körével és az üzemeltetővel együttműködve.
- Kezdeményezzük a városi autóbusz megállók rendszerének korszerű kialakítását, és a megvalósításhoz lehetőségeink szerint és önkéntesek bevonásával szervezési támogatást adunk. Szeretnénk, ha több település összefogásával megvalósulnának azok a kerékpár út tervek melyeket már korábban felvázoltak a Duna parton, Dunaföldvártól Ercsiig, valamint a kistérségi települések összekötésére. A megvalósításhoz lehetőségeink szerint és önkéntesek bevonásával szervezési támogatást adunk. Ezen tervünket javasoljuk a város többi civilszervezeteinek is meggondolásra.
Az alapítvány 2013. évre tervezett feladatai
- A Nepomuki szobor felújítása és végleges helyen történő felállítása.
- Emlékhelyek kialakítása a puszták eredeti helyszínein. Sánci tanya, Lívia major, Alsó Cikola, Szent Mihály puszta. Egy viszonylag egyszerű, esetenként pár százezer forint értékben kialakított emléktábla, vagy kopjafa elhelyezésére lenne lehetőség. Az elnök javasolja, hogy a polgármester úrral együtt járják be helyszíneket és így próbálják meghatározni az elhelyezés konkrét módját és formáját.
- Az utazók védőszentjének, Szent Vendel megsemmisült szobrának elkészíttetése és felállítása a városba vezető utak valamelyikén.
(Mindhárom tervezet megvalósítása pályázati forrás megszerzése esetén lehetséges.) - Az előbbieken túl, ha lesz rá lehetőség foglalkozhatunk még a további ügyek és feladatok megoldásával is.
- Ilyenek például a következők:
- Közreműködés az Adonyiak Baráti körének tervezetének megvalósításában, műkőpadok padok kihelyezése a parkban és a temetőben.
- A KKKK-val együttműködve, – széleskörű gyűjtőmunka alapján – az adonyi füzetek további kiadásában lehetne bemutatni a település kulináris hagyományait, a régi étkezési kultúrát és recepteket.
- Közreműködés a Zichy emlékhely kialakításában a művelődési ház terve szerint.
- Az autópálya lejáróihoz tervezett műalkotások létesítésének előkészítése, a meglévő tervek alapján.
- A városköszöntő táblák virágozásának szervezése.
Az alapítvány javaslatai Fejér megye területfejlesztési koncepciójának kialakításához.
Kérdőív Fejér megye területfejlesztési koncepciójának partnerségi tervéhez
2013. február
Kitöltő személy/szervezet neve, címe/székhelye „Adonyért” Alapítvány
Kapcsolattartó neve, elérhetősége (telefon, e-mail) Králl István elnök, 36-20-928-8276, Kékesi István kurátor 36-30-411-6723
E-mail: adonyert_alapitvany@freemail.hu
Szervezeti formája (államigazgatási szerv, helyi szak/közigazgatási szerv, önkormányzat, közszolgáltató /oktatás, eü…./, civil szervezet, gazdasági szervezet/vállalkozás, magánszemély):
Fejlesztési /tervezési/ folyamatban való érintettség típusa (több válasz is aláhúzható)
- döntéshozó
- pályázatkezelő,
- potenciális pályázó,
- szakértő/menedzser,
- potenciális beszállító,
- támogatott fejlesztések/akciók potenciális érintettje,
- egyéb, éspedig:…………………………………………………………………………………………………
Milyen témák, fejlesztési területek fontosak az Ön/az Ön cége, szervezete számára?
- Periférikus és vidéki térségek felzárkóztatása: Vidékgazdaság erősítése, multiplikáló hatás növelése, „vidékfejlesztési- inkubátorházak” kialakítása
Tájhasználat-váltás, mezőgazdaság diverzifikációjának ösztönzése (birtokrendezés, szabályozás, agrár-környezetgazdálkodási támogatások)
Magas kézimunka igényű gazdálkodási formák támogatása, helyi termékek piacának erősítése, külső függőség csökkentése, patrióta gazdaság megteremtése
Innovatív foglalkoztatási formák elterjesztése (nők, idősek, megváltozott munkaképességűek, képzetlenek helyi foglalkoztatása) - Hálózati együttműködések fejlesztése: Megyei Konzultációs Fórumok szakmai hátterének biztosítása
Megyei pályázatsegítő információs központok erősítése (projektgenerálás, partnerség segítése, pályázati segítsége, koordináció)
Közszolgáltatások területi optimalizációja, feladat- és hatáskörhöz illeszkedő intézményrendszer kialakítása, önkormányzati minimum-szint teljesítése
Civil hálózatépítés és a civil szervezetek támogatása forrásallokációval
Az Európai Duna Stratégiában rejlő turisztikai, kulturális, közlekedési és környezetvédelmi célkitűzésekhez való megyei kapcsolódás (projektek, kapcsolatépítés)
Vállalkozási klaszterek kialakítása, támogatása – mikro-, kis- és középvállalkozások beszállító hálózat kialakításának támogatása - Természeti és kulturális értékek megőrzése: Kulturális örökség hasznosítására, funkcióval való megtöltésére vonatkozó stratégia kialakítása (kastély és kastélypark együttes kezelése, turisztikai hasznosítása)
Vetus Salina Római kori település és katonai tábor emlékeinek összegyűjtése, a bemutatáshoz szükséges lapidárium építése, az adonyi Zichy kastély és kastélypark rendezése
A hagyományos településrészek és arculat újraélesztése és revitalizációja, új funkcióval történő hasznosítása (épített örökség fenntartható hasznosítás), közterületek parkosítása
Természeti és kulturális értékek turisztikai vonzerővé alakítása - Természeti erőforrások védelme: Felszíni vízkészletek fenntartható, szabályozott és összehangolt használata
Környezetkímélő, a termőtalaj és vízkészletek védelmét szem előtt tartó agrárgazdálkodás kialakítása, vegyszer használat csökkentése
Együtt tervezendő térségekre (agglomerálódás) integrált fejlesztési-rendezési tervek és település-rehabilitációs tervek készítése
Szennyvízkezelés megoldása (alternatív szennyvízkezelés, szennyvíztisztítók korszerűsítése, rákötési arány növelése)
Bel- és csapadékvíz elvezető rendszerek kiépítése és fenntartása - Versenyképes vállalatok támogatása: Agrárfeldolgozó hagyományok felélesztése, versenyképes élelmiszeripari termékek fejlesztése, brand-építés
Termelési és értékesítési szövetkezetek erősítése a versenyképesség javítása érdekében (piacszerzés, marketing)
Gasztro- és borturizmus fejlesztése, brand-építés, rendezvények fejlesztése
Ipari központok üzemeinek technológiai fejlesztése, korszerűsítése, telephely-fejlesztések versenyképességének javítása - Versenyképes gazdaság feltételeinek megteremtése: Energiahatékonyság javítása és a megújuló energia fokozott bevonása az energia ellátásba.
Megyei öntözési stratégia kialakítása, korszerű öntöző infrastruktúra kiépítése a vízgyűjtő-gazdálkodási szempontoknak megfelelően
Turisztikai szolgáltatások, marketing fejlesztése
Multimodális logisztikai központok fejlesztése
Kerékpárút-hálózat szabványos fejlesztése és kiszolgáló infrastruktúra kiépítése (kerékpár turizmus, települések közötti kapcsolatok)
Dunai közlekedési folyosó hasznosítása, kikötőfejlesztés
Közforgalmú, közösségi közlekedés elősegítése, feltételeinek javítása, rendszerek összehangolása, intermodális közösségi közlekedési csomópontok kiépítése, egységes tarifarendszer megszervezése
Fő- és mellékút-hálózat állapotának javítása, hiányzó hálózati elemek (elkerülő szakaszok, összekötő utak, zsáktelepülések) kiépítése, Adony – Felsőcikola -Szabadegyháza közötti út felújítása.
Cégek letelepedésének elősegítése (adókedvezmények, ipari parkok stb.) – foglalkoztatottság növelése
A dunapart és az ártéri erdő (Nagysziget) egy részének jóléti célra történő átalakítása, a Cikolai halastavak környékének rendezése és a tavak környezetében lévő -Sváb hagyományokat is magába foglaló- adonyi szőlő és borkultúra fejlesztése, kerékpárutak kialakítása a nagy dunai kerékpár út program kereteiben, ahhoz kapcsolódóan. - Befektetés az emberekbe: Szakképzés további bővítése, hálózat korszerűsítése
Felnőtt képzések erősítése, a munkavállalók és vállalkozók szakmai ismereteinek bővítése Integrált IKT megoldások alkalmazása: „intelligens városok” e-kormányzása, e-közigazgatás fejlesztése, digitális társadalmi befogadás
Digitális oktatás – képzés – nevelés feltételeinek megteremtése
Egészség- és környezettudatos életmódra nevelés, szemléletformálás
Helyi és kisközösségi identitásfejlesztés, közösségi programok szervezése, helyi sajátosságok, hagyományokhoz kapcsolódó nevelési programok kialakítása
Kivel/mely szervezetekkel tartja szükségesnek az együttműködést a siker érdekében?
- Megyei, Járási, Városi önkormányzatok
- Mezőföld Híd egyesület
- Római Katolikus Egyházközség
- Adony város civilszervezetei
Van-e előkészített, megvalósításra váró projektje, amit az elkövetkező 5 évben szeretne megvalósítani?
Vetus Salina Lapidárium építési tervei, kastélyparki víztorony eredeti állapotban történénő kialakítása.
Az ön fejlesztési prioritásai szempontjából mi a leginkább akadályozó tényező, szűk keresztmetszet? Van-e megoldási javaslata ezzel kapcsolatban?
A város nehéz anyagi helyzete, mely már a lapidárium felépítéséhez megnyert jelentős összegű pályázati pénz kényszerű visszautasításához vezetett.
Mit tart a megye kitörési pontjának?
Mezőgazdaságra épülő élelmiszer feldolgozás, közlekedés fejlesztése.
Mit tart a megye – fejlődést akadályozó – problematikus tényezőjének, szűk keresztmetszetének? Van-e megoldási javaslata ezzel kapcsolatban?
A települések közötti együttműködés gyengesége, egyes helyeken kifejezett ellentétek, rossz beidegződések tapasztalhatók.
Az melléklet táblázat bemutatja a megye 2014-2020-ra vonatkozó fejlesztési irányait, tervezett intézkedéseit és azokhoz kapcsolódó cselekvési területeket.
Ön egyetért-e a felsorolt célokkal, intézkedésekkel?
Igen, de több pontban azt kiegészítettem Adony vonatkozásában
Van-e olyan elképzelése, amit hiányol közülük?
Rendkívül jónak és sokoldalúnak tartom az elkészített tervezetet
Kérjük, egészítse ki a cselekvési területeket az Ön szervezete számára fontos projektek javaslatokkal!
Az Adonyi dunapart és az ártéri erdő (Nagysziget) egy részének jóléti célra történő átalakítása, a Cikolai halastavak környékének rendezése és a tavak környezetében lévő -Sváb hagyományokat is magába foglaló- adonyi szőlő és borkultúra fejlesztése, kerékpárutak kialakítása a nagy dunai kerékpár út program keretében, ahhoz kapcsolódóan.
Vetus Salina Római kori település és katonai tábor emlékeinek összegyűjtése, a bemutatáshoz szükséges lapidárium építése, az adonyi Zichy kastély és kastélypark rendezése
Adony – Felsőcikola -Szabadegyháza közötti út felújítása.
Dunai kikötőfejlesztés, a raktárbázis további hasznosításának elősegítése, ipartelepítés a város térségébe.